Széles összefogással készült az új buszváró Csömödéren

Tartalomhoz ugrás

Széles összefogással készült az új buszváró Csömödéren

...:::Csömödéri Közös Önkormányzati Hivatal:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt zaol.hu · 22 December 2020
A település önkormányzata saját forrásból épített új, tetszetős buszvárót nemrégiben, valamint feldíszítették a települést az advent jegyében.

Tomposné Gyuricza Judit polgármester elmondta, hogy a régi, bádoglemezekből épített buszváró már nagyon rossz állapotban volt, felújítani nem lehetett, a falu összképét is nagyban rontotta, ezért döntöttek az új megépítése mellett.

-Szerettük volna, hogy az autóbusszal utazók egy igényesen kialakított, tetszetős helyen várhassák a járatukat – mondta Tomposné Gyuricza Judit. – Kitűzött célunk megvalósításához az idei költségvetésbe terveztük be az új, fa épület anyagszükségletének költségeit. A lemez buszváró elszállítását követően a tereprendezést, vízelvezető árok tisztítását kellett elvégeznünk, fákat kellett felnyesni, bokrokat visszavágni. Ezekben a munkálatokban a közfoglalkoztatottak működtek közre. Az alapot le kellett önteni, közben a megvásárolt faanyag előkészítése is folyt. Az asztalos és az ácsmunkát, valamint a bádogosmunkákat Szomi Attila a település falugondnoka végezete Molnár György karbantartó közreműködésével. A fa épület kívül-belüli festését Orsós Gézáné közfoglalkoztatottal ketten végeztük. Az ácsmunkákban önkéntesként aktívan vett részt Pető László, akinek önzetlen segítségét ezúton is köszönöm. Szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak a csömödéri lakosoknak, akik bármely módon közreműködésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az utazó közönség részére átadhattuk a buszvárót november végén.


November végén adták át az utasoknak Fotó: Korosa

A polgármester arról is beszélt, hogy ebben az évben az idősek köszöntése volt az utolsó közösségi program a faluban ősszel, az azt követő számos tervezett rendezvényt a pandémia miatt le kellett mondaniuk. Nem kerülhet sor az adventi programsorozatra, forraltborozásra, sem a december 26-án a karácsonyi szentmisére.
-Most mindennél előbbre valónak tartom a korlátozó intézkedések és szabályok betartását embertársaink és önmagunk egészsége védelme érdekében – zárta a polgármester.


Vissza a tartalomhoz