Felújítják a kultúrházat Csömödéren

Tartalomhoz ugrás

Felújítják a kultúrházat Csömödéren

...:::Csömödéri Közös Önkormányzati Hivatal:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt zaol.hu · 19 Február 2021
A helyi közösségi élet bázisává tennék a kultúrházat a településen, ezért jelenleg is felújítás zajlik az intézményben.

A Magyar Falu Program Falusi civil alap keretében civil közösségi tevékenységek feltételeinek támogatására nyújtott be pályázatot még az elmúlt évben a Csömödér Községért Közalapítvány. A pozitív elbírálásnak hála közösségi épület belső felújítására nyertek el mintegy 6 millió forintot.


A napokban Szabó Róbert, Dezső Gyula és Fehér László dolgozott a kultúrház nagytermében – a régi szalagparkettát cserélték járólapra Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

Ezt az összeget egyrészt a kultúrház nagytermére költik, ahol az elkorhadt szalagparkettát járólapra cserélik, valamint a konyharész csempeburkolatának cseréje, illetve a kazánház és előterének betonozása, burkolása valósul meg. A felújítási munkálatokat a kivitelező Zalaroad Kft. megkezdte – tájékoztatott Csondor Edit, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az alapítvány 2000-ben jött létre, azzal a céllal, hogy segítse az önkormányzatot a helyi kulturális, egészségügyi, oktatási, szociális és sportfe­ladatok ellátásában, a helyi intézmények fejlesztésében.


Vissza a tartalomhoz