Püspöki látogatás Csömödéren

Tartalomhoz ugrás

Püspöki látogatás Csömödéren

...:::Csömödéri Közös Önkormányzati Hivatal:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt zaol.hu · Szerda 10 Nov 2021
A napokban több településre is ellátogatott dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, ahol nem csak a plébánosokkal találkozott, hanem figyelmet szentelt a közösség tagjainak is. Csömödérben a helyi idősotthon lakóival találkozott, akikkel együtt imádkoztak, énekeltek. Az idősek otthonának 42 lakója van, akik lelki egészségére is odafigyelnek a fizikai állapotuk mellett, nagy gondot fordítanak különféle foglalkozásokra. Németh Csaba plébános pedig két hetente tart szentmiséket az időseknek, akit minden alkalommal nagyon várnak.
Azt idősek otthonában tett látogatáson dr. Székely János elmondta, hogy Magyarországon közel 60 ezren várják, hogy bekerüljenek idősotthonba, ami nagy nehézséget okoz. A kistelepüléseken előfordul, hogy egyedül is maradnak az időskorúak, ha a gyerekek, unokák elköltöznek, s ha egészségük gyengül, nehezen tudják ellátni magukat, akkor szívszorító helyzetbe kerülhetnek. A katolikus egyház is szeretne minél többet segíteni, hiszen sokan szeretnének olyan otthonban élni, ahol van imádság, mint például Csömödérben.


/Tokaji Lászlóné ajándékozta meg dr. Székely Jánost, mellette balra Végi Zsuzsanna jobbra Bíró Ildikó/

-Örömet, reményt és megnyugvást szeretnék hozni az időseknek – mondta a megyéspüspök arra a kérdésre, hogy milyen gondolatokkal érkezett az otthonba. – Vannak, akik már nincsenek olyan jó szellemi állapotban, de a szívükben érzik a szeretet és az imádságok megnyugtató erejét.

Arról is beszélt dr. Székely János, hogy a mostani járványhelyzetben fontos, hogy szeretteikkel tartsák a kapcsolatot az idősek, ha személyesen nem lehetséges, akkor telefonon, vagy online. Az egyház is igyekszik rugalmasan kezelni ezt a helyzetet, a templomok nyitva vannak, de a médián keresztül is próbálják a hit vigasztalását továbbadni.

Bíró Ildikó, az intézmény vezetője köszöntötte a megyéspüspököt és mutatta be az idősek otthonában zajló munkát, életet. Azt is elmondta, hogy nehéz volt az elmúlt időszak, de az intézményt – egyedüliként a környéken – elkerülte a koronavírus-járvány, a munkatársak nagy körültekintéssel végezték feladataikat ebben a nehéz helyzetben. Ma már 100 százalékos az átoltottság az intézményben.


Vissza a tartalomhoz