Először tartottak bormustrát Csömödéren

Tartalomhoz ugrás

Először tartottak bormustrát Csömödéren

...:::Csömödéri Közös Önkormányzati Hivatal:::...
Közzététel szerző: Korosa Titanilla itt zaol.hu · 11 Február 2020
Első alkalommal tartottak bormustrát a településen az elmúlt hétvégén a művelődési házban, ahol szakértők mondtak véleményt a gazdák borairól.

– Hagyományteremtő céllal szerveztük meg ezt a programot a helyi borosgazdáknak – tájékoztatott Tomposné Gyuricza Judit polgármester. – Első alkalommal nem borversenyt hirdettünk, hanem mustrát, ami ha jól sikerül, jövőre már talán azt a megmérettetést is vállalják a gazdák, akik több hegyháton is folytatnak szőlőtermesztést. A kóstolás után este pedig vacsorára is vártuk a mustra résztvevőit – ismertette a programot.


/Tamás Emőke, Csizmadia Péter, Simon Zoltán és Somogyi András zsűrizték a borokat Fotó: Korosa Titanilla/

Összesen 32 bor került a most nem bíráló zsűri elé, ebből négy fehér fajtatiszta, három vörös- és három rozébor, a többi pedig vegyes fehér. A borászok minden megkóstolt nedűről véleményt mondtak és jó tanácsokkal látták el a részt vevő gazdákat.
A polgármester érdeklődésünkre még arról is beszámolt, hogy programajánló füzetbe foglalták az idei első fél évben tervezett helyi rendezvényeket, melyből tájékozódhatnak a falubeliek az eseményekről, ebbe bekerült a bormustra is. A további programokra rátérve elmondta, hogy most szerdán 17 órakor Női egészség éve 2020 címmel több állomásból álló programsorozatot indítanak a művelődési házban, melynek előadója Lengyelné Csondor Kata lesz. Az alkalmakon hat témakört – test, lélek, szellem, család, növények az egészségért és egyensúly – járnak majd körül a megjelentekkel. Február 22-én batyus farsangi bált tartanak, március 8-án pedig nőnapi ünnepséget. Március 13-án ünnepi megemlékezést rendeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére, majd 28-án túrázásra invitálják az érdeklődőket.
Április 2-án az óvoda szervez magyar népmese- és néphagyományőrző találkozót és táncházat a Kolompos együttes közreműködésével. A hónap végén a kisréten májusfát állítanak, amit június 6-án délután ki is táncolnak majd, illetve akkor rendezik meg a gyereknapi programjukat. Május 16-án autóbuszos kirándulást terveznek Budapestre és Székesfehérvárra, s ennek során a két város nevezetességeit tekinthetik meg a résztvevők.




Vissza a tartalomhoz